NEMZETKÖZI MINIATŰR FESZTIVÁL

 

NEMZETKÖZI MINIATŰR FESZTIVÁL

 

2010

A kaposvári SZÍN-FOLT GALÉRIA 1996-ban rendezte meg először ezt a kiállítást

„Farsangi Miniatűrök” címmel.

 

Mint a címben is jeleztük, egy bohókás farsangi ötletnek indult az egész, hiszen a keretek méretei is erre utaltak. 10x10 cm-es, 5x5 cm-es és 3x3 cm-es kis keretekbe kellett dolgozni.

Minden vállalkozó kedvű művésznek összesen 10 db keretet kellett megtölteni tartalommal.

Az első kiállításon 64 jelentkező volt, ennek megfelelően 640 kép lógott a Galéria falán.

1997-ben 82 résztvevő 820 képében gyönyörködhettek a látogatók,

1998-ban 124 kiállító 1240 alkotása okozott különleges látványt a látogatóknak.

1999-től biennálé rendszerben rendeztük meg ezt a sehol máshol nem látható miniatűr kiállítást. Így került sor a cím változtatására, s lett „Miniatűr Biennálé – Hivatásos művészek” kiállítás.

Ebben az évben 67 művésztől 670 alkotás érkezett, s mutattuk be az egyre növekvő számú közönségnek.

2000-ben, a Milleneum évében a hivatásos művészeket szólítottuk meg, téma az 1000 éves Magyarország volt. 46 kiállító – 460 alkotást küldött be a pályázatra.

2001-ben „Lírai miniatűrök a magyar irodalomból” címmel írtuk ki a pályázatot, ami szintén nagy sikert aratott. Az anyagról -a műalkotásokról készült fotókkal együtt- egy mini könyvet is megjelentettünk. 27 kiállító – 270 alkotása volt látható.

2002-ben már a Megyeháza Galéria adott otthont a „Volt egyszer egy Szín-Folt” című miniatűr kiállításnak, ahol 37 művész 370 alkotását láthatta a közönség.

2003-ban 47 kiállító  (7 külföldi) 470 alkotása lógott a Megyeháza Galéria falán.

2004-ben 53 alkotó küldte el munkáit -530 alkotást- ebből 8 külföldi.

2005-ben a X. –jubileumi- kiállításunkat Kaposváron, a Vaszary Képtárban rendeztük. 125 kiállító 1250 alkotása volt látható. A megnyitón közel 1 Millió Ft értékben adtunk át díjakat. A kiállítás anyagából egy színvonalas katalógust is kiadtunk.

2006-ban szintén 125 kiállító vett részt a pályázaton, 1250 alkotás volt látható a Megyeháza Galériában

2007-ben újra a SZÍN-FOLT Galéria adott otthont a kiállításnak, ahol 62 nevező 620 alkotás volt látható

2008-ban a SZÍN-FOLT Galériában 55 művész 600 alkotását láthattuk, míg 2

2009-ben a Megyeháza Galériában és a Baranya Galériában 58 alkotó 700 alkotásában gyönyörködhettünk.

 

 

 

15. Nemzetközi Miniatűr Fesztivál

 

 

 

Művészeti koncepció

 

 

 

Mint minden kulturális eseménynek, így a képzőművészeti rendezvényeknek is van mondanivalójuk, művészeti koncepciójuk, üzenetük.

 

 

 

A Nemzetközi Miniatűr Fesztivál gondolatának megszületése pillanatától arra törekedtünk, hogy az alkotók a maguk egyéni stílusában, egyéni technikájukkal kifejezhessék a világról alkotott elképzeléseiket; a téma szabadon választásával lehetőségük nyíljon arra, hogy a képzőművészet sajátos eszközeivel elmondhassák gondolataikat; a méretek szigorú betartásával megmutassák szakmai felkészültségüket, tudásukat (Dr. Pogány Gábor művészettörténész szerint ebben a műfajban nem lehet hazudni. Itt minden milliméternek jelentősége van!).

 

 

 

Pályázatunk

  • szimbolikusan is befogadja és elismeri egyes országok kulturális különbözőségét és nemzeti értékeit
  • az alkotók munkáit egymás mellé állítva újra gondolhatjuk a hagyomány és az eredetiség kulturális fogalmát
  • a képzőművészet sajátos eszközeivel bemutatja az európai kultúra sokszínűségét, és közvetítő szerepet tölt be az egymástól markánsan eltérő kulturális hagyományok között
  • áttörés a művészet szereplőinek körében, hisz egy reneszánszát élő műfajban – miniatúra – új alkotóknak nyújt bemutatkozási lehetőséget átlépve a kultúrák, nemzetiségek közötti határokat.
 

 

 

A miniatűr fesztivál iránt évről évre nő az érdeklődés, egyre szélesebb körben válik ismertté és elismertté ez a világon egyedül álló kezdeményezés. A pályázaton résztvevő művészek nemcsak a saját stílusukat, művészeti irányzatukat mutatják be alkotásaikon keresztül, hanem képeiken elhozzák hazájuk jellegzetességeit, népük kultúráját, motívumait is; így tudunk a művek által egy sajátos, de egységes Európát megteremteni.

 

 

 

A munkába be lehet vonni a magyarországi egyetemek Művészeti Karának kiemelkedő színvonalú és határokon is túlmutató  művészeti tevékenységét; kimagasló vizuális -esztétikai nevelő munkáját, melybe integrálható lenne az ifjúság vizuális szemléletformálási lehetőségét biztosító miniatűrök, mint újszerű, egyedi alkotások egy tömegben megjelenő  megismerése; valamint a társművészetek művelőinek kiemelkedő szereplőit is, pl. zeneszerzők, irodalmárok.

 

 

 

Az így született alkotásokat, műveket a jövőben rotációs rendszerben tudjuk ajánlani témaként az egyes művészeti ágak művelőinek, kiszélesítve így a miniatűr fesztivál részvevőinek körét!

 

 

 

 

 

Pályázati kiírás

 

 

 

A/ Hivatásos művészek:

A/1 Olaj, tempera, akvarell, pasztell, akril,

A/2 Grafika, tus, ceruza, metszet, nyomat, fotó, montázs, számítógépes grafika

A/3 Tűzzománc, kisplasztika, plakett, relief, applikáció, textil, üveg, kerámia

 

B/ Műkedvelők (technikától függetlenül 1 kategória!)

 


- Téma: EURÓPA

- Technika: fent nevezett 3 kategóriában (külön – külön díjazás)

- Minden jelentkezőnek 10 db keretet kötelezően fel kell használni!

- Az alkotásokhoz „Pályázati adatlapot” kell mellékelni, azt kötelező kitölteni!

- Az alkotások sorszámát, címét, művészárát (!) kérjük a Pályázati adatlapon megadni!

- Keret méretek (a keret belső -falc- mérete, nem a kép látható mérete!): 10x10 cm-es 4 db; 5x10 cm-es 3 db; 5x5 cm-es 3 db

- Az alkotásokat keretezve, kiállításra alkalmasan is be lehet adni -akasztók nélkül!

- Keret kollekciót Netto 8.000.- Ft-tól lehet vásárolni a KIMMEL 1941 képkeretezésben:

(Kaposvár Dózsa Gy. u. 5. Tel: 82/410-304; mobil: +36-30/2333635; e-mail: dantalion@freemail.hu )

- Az alkotásokról CD lemezt készítünk, melyet 3000.-Ft-ért (10€) meg lehet vásárolni

- Csak eredeti alkotásokkal lehet pályázni (fénymásolatot nem fogadunk el)

- A beküldött munkákat szakmai zsűri értékeli

- Csak kollekciók kerülnek kiállításra

- Nevezési díj: 20 €, vagy 5.000.-Ft/kollekció, illetve lehetőség van egyedi megállapodásra

- Euró: átutalás a UniCredit Bank 10918001-00000035-82080002 számlaszámra

- Ft befizetés: helyszínen készpénz, vagy postai utalványon a lenti címre

- A képek árusítása során a művészárra +20%-os felárat számítunk fel

- A kiállítás után az alkotásokat a megjelölt módon visszajuttatjuk a művészeknek

- Beadási határidő: 2010. április 15.

- Beküldendő: 7400 Kaposvár Dózsa Gy. u. 5. KIMMEL 1941 képkeretező üzlet

- Kiállítás megnyitó: 2010. május 29. szombat 11.00

- Kiállítás helyszíne: Megyeháza Galéria Kaposvár, Csokonai u. 3.

- Kiállítás megnyitó: 2010. július 3. szombat 11.00 óra

- Kiállítás helyszíne: Rácz Aladár Közösségi Ház Pécs, József utca 4.

- A zsűri által javasolt kollekciók a díjfelajánlók által kerülnek díjazásra

- Díjazás:

- abszolút kategória 1 db: 1000 Euró

- 4 kategóriában fődíj: 400 Euró értékű felajánlások

- különdíjak 100 - 200 Euró értékű felajánlások

  • A díjazott kollekciók a szervezők tulajdonában maradnak!
  • Szervezőknek jogában áll az abszolút kategóriában díjat nem kiadni, illetve azt megosztani; valamint az egyes kategóriákban a fődíjat megosztani!
  • A pályázathoz kérjük mellékelje e-mailben:
  1. 3 évnél nem régebbi fotó –jpg formátumban csatolva
  2. rövid –max. fél oldalas- önéletrajz (Word dokumentum, csatolt file)
  • Információ:

- KIMMEL 1941 képkeretezés:  Kaposvár Dózsa Gy. u. 5.  mobil: +36-30/2333635

- Szabó Károly Attila: mobil: 06-30/9517294

E-mail: szaboka.ais@gmail.com

 

Pályázati adatlap letölthető ide kattintva!

 

Kérjük, ajánlja pályázatunkat művésztársainak is, valamint küldje el e-mail címét, hogy tájékoztatni tudjuk programjainkról!