The Bluesberry Band

2013-05-23 (18:00:00)
Festők városa hangulatfesztivál 2013. május 23-26.
Zenei programok, koncertek 2013.

The Bluesberry Band


 

1996-ban Veszprém környéki zenészekből alakult egy 9 fős rhytm & blues zenekar, amit az alapítók The BLUESBERRY Band névre kereszteltek.

 

Az első próbák után rövidesen világossá vált, hogy a blues világán belül is a soul-os, funky-s hangzásvilággal tarkított rhytm&blues az a stílus, ami leginkább közel áll a tagok zenei világához.

Nagy hatással volt –és van jelenleg is- a zenekar hangszerelésére a BLUES BROTHERS munkássága, valamint az 50-es, 60-as, 70-es évek zenei világa. Jellemző a zenekarra, hogy a sokak által ismert világslágereket gyökereiben újraértelmezve, a tagok saját zenei ízlésére, stílusára formálva adják elő, így nem csak játsszák, hanem meg is élik a dalokat.

 

A szórakoztató, színes hangszerelésnek és az improvizációs lehetőségeknek köszönhetően ez az irány kellő motivációt, lelkesedést biztosít a zenekar tagjainak, garantálva ezzel azt a koncerteken felszabaduló pozitív energiát, amit a közönség minden alkalommal lelkesen fogad.

A The BLUESBERRY Band számos fesztiválon, klubkoncerten és céges rendezvényen aratott már osztatlan sikert a hallgató közönség soraiban - Magyarország határain belül és azon túl is. A javarészt angol nyelvű műsor és a több nyelven is működő kommunikáció a közönséggel mind azt eredményezi, hogy a zenekar helyszíntől, a közönség nemzetségétől függetlenül képes megszerettetni magát és magával ragadni a közönségét.

A zenekar szakmai színvonalát fémjelzi, hogy számos neves hazai zenésszel sikerült már többször nagysikerű közös koncertet adnia – pl. Tátrai Tibor-gitár, Muck Ferenc–szaxofon, Varga Miklós – ének, Zsédenyi Adrienn (Zséda) – ének, Pribojszki Mátyás-szájharmonika, Ferenczi György-szájharmonika, hegedű, Mohai Tamás-gitár, Pély Barna – ének, gitár , vagy a Karthago-ból ismert Takáts Tamás – ének és Szigethy Ferenc – gitár. A fent említett előadók mindannyian, kivétel nélkül elismerően nyilatkoztak a zenekar színvonaláról, munkásságáról, és biztosították a tagokat, hogy a jövőben is bármikor szívesen elfogadják a közös fellépések lehetőségét, sőt Muck Ferenc a közös koncert után a zenekar megkeresésére csatlakozott is a BLUESBERRY-hez, így már mint állandó vendég erősíti a zenekart!

Az előadói színvonal további remek bizonyítéka, hogy a The BLUESBERRY Band -et a 2010-es Veszprémi Ünnepi Játékok keretein belül fellépő világhírű Earth, Wind & Fire zenekar is elfogadta előzenekarának és a koncert után személyesen gratuláltak a BLUESBERRY-nek az ott látott produkcióhoz!!! A nemzetközi szinten is elismert németországi Gronau Jazzfest szervezői 2012-ben vendégül látták a zenekart és a fesztiválon látott nagy sikernek köszönhetően a 2013 májusában megrendezésre kerülő jubileumi 25, fesztiválra visszahívták a zenekart, hogy a legendás Jethro Tull zenekarból világhírűvé vált énekes-fuvolistával, Ian Scott Anderson-nal közösen lépjen fel, mint a fesztivál egyik csúcskoncertje!!!

 

A zenekar tagjai számos formációban bizonyították már tudásukat egymástól eltérő stílusokban - a komoly zenétől, a big band, akusztikus zenei produkciókon, jazz-en, rock zenén keresztül egészen a blues, funk, soul zenéig.

A rengeteg munkának, zenei virtuozitásnak, lendületes előadásnak és a töretlen lelkesedésnek köszönhetően a Balaton-felvidék legjobb rhytm & blues zenekaraként számon tartott együttesre jellemző, hogy fellépéseiken a közönség összetétele korhatártól abszolút független, a tizenéves korosztálytól egészen a 60-70-es korosztályig mindenkinek garantált szórakozást, kellemes kikapcsolódást jelent ha végig hallgat egy BLUESBERRY koncertet.

 

Az együttes megalakulása óta hosszú idő telt el, míg eljutott addig a felállásig, ami történetének legjobb zenészeit fogja össze:

Muck Ferenc - szaxofon

Horváth Ákos – ének, gitár

Eckert Ervin – basszusgitár, vokál, zenekarvezető

Nagy Gergely – gitár, vokál

Halmai Róbert – billentyűs hangszerek, vokál

Tatai Tamás – dob

Beke Gellért – trombita

Marton Zoltán – trombita

Hovorka István – harsona


Helyszín: Kossuth tér, Fesztiválszínpad