Ékes Edit festőművész és Balogh Marcsi kiállítás megnyitóval egybekötött könyvbemutatója

2013-05-22 (16:30:00)
Festők városa hangulatfesztivál 2013. május 23-26.
Kiállítások 2013.

ráhangolódó…

Május 22. 17.00 óra Hangulat-Festők



Ékes Edit festőművész és Balogh Marcsi
kiállítás megnyitóval egybekötött könyvbemutatója

„Színek és szavak találkoztak novemberben. Megszületett egy kép a pitypangokról, ami váratlanul megindított egy gondolatsort. Szöveg lett belőle. Majd jött a következő kép. Az alkotás öröme így megkettőződött. Eltelt pár hónap, eltelt a tél is. Nehezen, de tavasz lett. Közben szép lassan összefonódtak a festékfoltok a szavakkal. Egymás mellé álltak, összekapaszkodtak. Sorsuk eldőlt: kötetté formálva mások örömét is szeretnénk velük szolgálni. Érzelmek, történetek, kalandok, múltbéli és jelenlévő emlékek elevenednek meg az akvarelleken és a melléjük szegődő rövid esszékben. Mindenki a maga hitét, reményeit, kalandjait, foszladozó vagy éppen élénk emlékeit találhatja meg bennük. Egy jelképes év évszakjai magukba foglalnak mindent, amit mi a világunkról gondolunk.
Ecset és toll együtt.”

A kiállítást megnyitja és a könyvet ajánlja: Dr. Fábry Kornél
Közreműködik: Sonoro Duo, Török Éva, Hegedűs Martin

(Balogh Marcsi)

Helyszín: Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár (Csokonai u. 4.)